Szívás
Sziasztok! Dia vagyok, 30 és már öt éve tiszta. Szeptember 13-án volt öt (5! 5!!!) éve, hogy letettem a cigit.
Kb. napra pontosan 10 évig szívtam. Eleinte persze csak sutyiban, a suli vécéjében vagy a játszótéren a többi idióta kamasszal bagóztunk, de amint a lebuktam a dohányos szüleim előtt, nagyban ment a füstölés. A végére már napi egy dobozzal szívtam, 100-ast (azt hiszem, így hívták akkor a hosszabbat).
2008-ban egyszer próbálkoztam a leszokással, akkor ugrott a nyakamba +10 kiló, plusz egy remek depresszió, úgyhogy visszaszoktam rá. Utólag rájöttem, hogy az volt a gond, hogy nem magam miatt akartam leszokni, hanem meg akartam felelni a Férjnek, akitől egyébként -annak ellenére, hogy nem dohányzott soha- rettenetesen távol állt, hogy arra kérjen: szokjak le.
2010-ben volt a fordulópont. Akkor már engem zavart, hogy büdös vagyok, krákogok, nem tudok hazamenni a hegyre anélkül, hogy ne fulladnék (plusz éjjelente is köhögtem... Szép kilátások...) Néhány nappal később úgy döntöttem, hogy redukálom a napi limitet: az addigi 19-ről 4-re. Nos, ez öreg hiba volt. Amikor elszívtam az épp aktuálisat, már azt számoltam, hogy mikor tudom elszívni a következőt. Így aztán változtattam: vettem egy e-cigit. Úgy emlékszem, néhányszor használtam, de nem voltam meggyőződve a hatásáról. Így aztán hagytam az egészet, és inkább rá sem gyújtottam. Amikor úgy éreztem, hogy megőrülök egy cigiért, annyi vizet ittam, amennyi csak belém fért.
Az elhatározásban, és annak megtartásában a legtöbbet egy könyv segített: Allen Carr: Rövid úton leszokni a dohányzásról. Nem volt benne a spanyol viasz receptje, de olyan összefüggésekre világított rá, amelyeket egyébként "tudtam, csak nem sejtettem". Sokszor kiáltottam fel, miszerint: jé, tényleg! Végül ez a könyv segített abban, hogy letegyem a koporsószöget.
A két évvel korábbi csúfos kudarcból. és az akkor felkúszott plusz 10 kilónak (meg az egésszel járó idegbetegségnek) köszönhetően most előre felvérteztem magam: elkezdtem zumbázni járni (akkor még nem futottam), és rengeteg vizet ittam. 4 hónappal később estem teherbe (nem kifejezetten előre tervezett módon, de a Legkisebb így akarta, úgyhogy így lett :)), és habár sokszor volt nehéz, egyszer sem jutott eszembe rágyújtani: a terhesség alatt evidens volt, de az szülést követő időszakban sem. Holott, nem állítom, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy úristenadjonvalakiegycigitMOST!
A szakirodalom szerint most, négy évvel később még mindig nem szoktam le. Az állapot megnevezése nem dohányzó dohányos. Egy-egy alkalommal eszembe jut, de ismerve magam, ha egyet elszívnék, ott folytatnám, ahol abba hagytam. Úgyhogy inkább kivárom azt a néhány pillanatot, amíg elmúlik az "éhség", esetleg iszom egy pohár vizet, és megyek tovább. Az elején minden nappal egyre könnyebb volt, most már évről évre egyszerűbb.
Néha álmomban rágyújtok, és olyankor mindig felébredek arra, hogy milyen lelkiismeret-furdalásom van. Felriadva nyugtázom, hogy "de hát én már nem dohányzom, és ez csak egy álom volt", és megnyugodva alszom tovább.
Annyi pluszt kaptam az életemtől, amióta nem cigizek: nem vagyok büdös, ami azért nem hátrány, pláne ha az ember nő. Kapok levegőt. Sokkal, SOKKAL jobb kondiban vagyok, többet és tovább bírok mozogni, mint valaha. Azt a pénzt, amit korábban cigire költöttem, most futóholmikra költöm. Nyilván költhetném másra is, de azt gondolom, hogy ha az elvet nézem, jobb célt nem is találhatnék.
Summa summárum: aki dohányzik, de még szeretne ezt-azt az élettől, az hagyja abba. Annyi jobb, hasznosabb dolog van, amitől függeni lehet!
Aki nem dohányzik, ne is szokjon rá! Úgyis csak szívás az egész...
